Ma megtudtam az eredményeimet. Azt kell mondjam, másra számítottam. Már ami az érzést illeti. Vártam valami katarzist, hogy úristen, biztos baromi furcsa lesz, hogy leérettségiztem, és ez milyen nagy dolog, meg jó érzés, meg minden. Semmi ilyen nem volt. Megkaptam, tök jó, egész szépre sikerült, ennyi. Ami azt illeti, nagy valószínűség szerint itt maradok a sulimban, OKJ-s képzésen. A gazdasági informatikussal szemezek nagyon, valamint a szoftverfejlesztővel (2-2 év), de egy tanárom szerint nincs sok esély rá, hogy indulnak nappalin. Ha nem, hát nem, akkor megcsinálom az irodai titkárt (2 év). Most valahogy úgy nem érzem ezt az egész egyetem dolgot, láttam rengeteg lehetséges okot, amiért visszakéne fizetni az állambácsi által kifizetett összeg bizonyos %-át, ami kicsit azért megrémített, mert nem élünk olyan húde jó módban, hogy ilyenekkel szórakozzak, ha nem vagyok 100%-ig biztos magamban. Most pedig még nem vagyok az. Lehet, hogy gond nélkül bírnám az első félévet, de a másodikat már nem, és máris fizess vissza sokszázezret. Vagy a nyelvvizsga hiánya... 
Ezt kifejtettem egy tanáromnak is - aki mondta, hogy nem lát túl sok esélyt a gazdinfó/szoftfejl nappalira. Ő látszólag nem ért egyet a döntésemmel, hogy ennyire elgondolkodtam az egyetemdolgon, de jelenleg úgy gondolom, ha 2 év múlva is úgy fogom gondolni, hogy ezzel akarok tovább menni, érdekel és szeretem, nem leszek elkésve - és akkor már a nyelvvizsga hiánya sem fog akadályt jelenteni, hiszen 2020-tól csak nyelvvizsgával vesznek fel egyetemre.

Szóval az eredmények.
A német írásbelim 75%-os lett, ezt szóbelivel lehúztam 74%-ra, ami annyit jelent, hogy 10 pontot veszítettem szóbelin. Különösebben nem hat meg, örültem volna, ha javítok, de az ötösre nagyon csekély esélyem volt csak, ami szinte a nullát közelítette, inkább volt ez az esély 0,49 mint 0,51. 
A töri írásbelim 51% lett, és *dobpergés* 11%-ot javítottam szóbelin! Elképzelni sem mertem, hogy akár 38 pont is összejönne, hogy meglegyen a 60%-os 4-es, de 42 pontos szóbelit produkáltam. Wow :D
A magyarom 50 pontos lett, ezt igazából sejtettem, ugyanis éreztem, hogy nagyon jól elmondtam mind az irodalom, mind a nyelvtan tételt. Ez esett a legjobban egyébként. Kicsit szarul érintett volna, hogy nagyon elhittem, hogy meglesz, aztán koppanok, a tanárnőnek is megjegyeztem már 2-3 héttel előre, mikor szólt, hogy azt a 84%-ot ne vegyem készpénznek, nagyon tanuljak a szóbelire, hogy áh, az is ötös lesz. Hát nem az lett? :D De még milyen ötös. 
Infóból a 71%-omat lerontottam 69%-ra, ami annyit jelent, hogy a 30 pontból 18-at kaptam meg. Nem tudom, mi alapján adott pont ennyit a tanár úr, a konkrét semmire, de mindenképpen pozitív meglepetés volt, hogy nem a kettes szóbelihez (összesített 62%-hoz) elegendő 8 pontot adta meg.

Biziosztás után nyilván koccintottunk, megköszöntük a tanároknak a munkájukat - az elmúlt 2 hónapban egyébként már-már szürreálisan sokszor: végzősök búcsúja, ballagás, pedagógus nap, most pedig érettségi után. Annyira begyakorolt szöveg már ez a "Köszönjük az egész éves/több éves munkáját, tanár úr/nő", szinte semmit nem is jelent, csak azért mondják, mert muszáj. Én egyébként tényleg megköszönöm, nem csak illendőségből, és ezt igyekszem mindig valamivel továbbfűzni, ma például a tanár úrnak adtam át a köszönjükamunkájátajándékot, aki a szokásos sablonszöveg mellé még azért megkapta, hogy azt is nagyon köszönöm, hogy nem lett pót tétel :D.
Koccintás után jött oda hozzám az egyik infó tanárom, akinek még az elején szóltam, hogy majd szeretnék kérdezni valamit. Ekkor beszéltünk a gazdasági informatikus / szoftverfejlesztő OKJ-ról, de mikor odajött, hogy mit szeretnék kérdezni, előtte még megjegyezte, hogy nagyon szép "pályát" futottam be itt, a suliban. Eleinte nagyon gyűlöltem az egész infó dolgot, nem is érdekelt, a mélypont pedig a 2016/2017-es tanév első féléve volt, ekkor még a tanárnővel sem volt túl fényes a kapcsolatunk, az infóval meg aztán depláne. A második félévben kezdtek el változni a dolgok, és fokozatosan, ahogy megkedveltem a tanárnőt, párhuzamosan vele a tantárgyát is. 
Idén pedig már az egyik kedvenc tanárommá vált (a magyar tanárom mellett). Nagyon szerettem még két infó tanáromat, az egyiküket még igazi példaképnek is tekintem, de valahogy mégis máshogy álltam hozzájuk. 

Kicsit egyébként csalódás ez az egész, én tényleg vártam, hogy hú, majd megkapom, Mo. alaptörvényei, bizi, érettségi, majd biztos nagyon komoly dolognak élem meg, de egyáltalán nem. Néhány éve, mikor láttam a friss végzősöket, kezükben az érettségivel, nagy büszkén, hogy sikerült nekik, azt hittem, hasonlóan fogom én is megélni, de nem. Persze, nyilván felraktam mondjuk facebookra, mert büszke vagyok magamra, de nincs meg az a katarzis.

Amúgy tök furcsa, de annyira bennem van még ez az "úristen, tanulnom kéne" dolog, miközben simsezek, vagy sorozatozok, hogy brutális szar érzés tör rám, amiért nem tanulok :"DD. 

Nagyon szarul aludtam az éjjel, konkrétan félóránként- óránként felkeltem. Különösebben nem voltam ideges, nyilvánvalóan féltem, például a töritől, de a szakmai írásbeli előtt sokkal nagyobb félelem volt bennem. Buszon még átolvastam a nyelvtan tételeket, pontosabban párat átfutottam. Nem ettem semmit, mert féltem, hogy visszajönne, a városba érve megpróbáltam lenyomni egy kis gofrit, de egy harapás után már tettem is el, mert brutál mód hányinger tört rám.
Ahogy beértem a suliba a barátnőmmel, a magyar tanárommal találkoztunk először, nagyon aranyos volt, rögtön jött és nyugtatott, mert tudta, hogy rettegek, rettegünk :D. Amúgy nem voltam túl stresszes, inkább attól féltem, hogy nem félek. 

Egyébként úgy voltam az egész szóbelivel, hogy legyek benne az első ötösben, vagy ha nem is az első ötben, de legalább még a mai nap. Így is lett, megvártuk a nyitó beszédet, meg ilyenek, mikor is mondták, hogy két ember már ki se menjen a teremből: én voltam az egyik. Mocskos mód beparáztam, kaptam a "részvétem" pillantásokat, de azért örültem is neki, hogy nem kell kimennem, így nincs időm gondolkodni, olvassam-e még át a tételeket, vagy már úgyis mindegy, és hasonlókon.

Némettel kezdtem, az iskolát húztam, és azt kell mondjam, meglepően jól ment. Probléma nélkül hazudtam össze-vissza mindent, arról, hogy milyen segítőkész az osztályom, mindenki milyen barátságos, milyen jók voltak az osztálykirándulások (1-en voltam...). Mondtam egy csomó, nyelvtanilag teljesen szar mondatot, a tanárnő meg csak bólogatott, hogy igen, jól mondom. A szituációban egy hotelszobát kellett foglalnom, az is meglepően jól ment, csodálkoztam is magamon, hogy honnan jönnek elő olyan kérdések, mint van-e parkoló, vagy TV a szobában :D. A mumusom a harmadik rész volt, ahol a bevásárlóközpontról kellett beszélni, még a kérdések alapján sem nagyon volt gondolatom róla, még magyarul sem. Valamit azért makogtam róla, meg is dicsért a tanárnő, bár nem gondolom, hogy csak 1 pontot veszítettem volna.

Törivel folytattam, ahol szintén baromi jó tételt sikerült kihúznom, a XVIII. századi magyar népességet. Azt talán 1×, max. 2× olvastam el, mert nem szerettem, de ahogy kihúztam, rájöttem, hogy basszus, hát erről minden benne van a térképben, és a források, ill. a segítő kérdések is nagyon sokat segítettek. Szerintem egész jól felépítettem, előzmények, betelepítés fajtái, Mária Terézia, II. József, nemzetiségek, minden ment, szerintem egész szépen fel tudtam húzni az 51%-os írásbelim, nem tartom kizártnak a 39 pontot, ami a 60%-hoz kéne, de majd kiderül szombaton :D.

Jött a magyar... tejóisten, mennyire elégedett vagyok vele! Petőfi költői szerepeit kaptam, illetve nyelvtanból az élőszó-írott formát. Külön-külön egyiket sem akartam, Petőfit azért mert túl hosszú, az élőszót pedig azért, mert túl rövid. A kettő együtt viszont tökéletes volt. Igazából nem is akartam jegyzetet írni, mert fejből ledaráltam volna mindkettőt, de ha már úgyis van fél órám minimum, töltsem ki hasznosan alapon firkálgattam 1,5-2 oldalt. Se szöveggyűjteményt, se irodalmi atlaszt nem használtam, minden jött fejből. A tanárnő bele sem kérdezett, nagyon elégedett volt a Petőfimmel, azt mondta, nagyon szépen kifejtettem :3. Btw követem facebookon az Irodalmi Mémek nevezetű oldalt, onnan tudtam meg, hogy Petőfi fia '48 dec. 15-én született, pont a forradalom napja után 9 hónappal, ezt ki is emeltem a tanárnőnek, mármint hogy dec 15-én született, jót mosolygott rajta :D. 
A nyelvtan tételemmel sem volt különösebb probléma, a feladatot is egész jól megoldottam, a kérdésekre is tudtam válaszolni, szóval ezzel teljes mértékben elégedett voltam. Juteszembe, baromi furcsa, de adtam egy keretet az utóbbi két évemnek. 9-10.-ben olyan magyar tanárom volt, aki konkrétan egy emberrel végigbeszélte az órát az adott kötelezőről, másnak esélyt sem adva, óra végén meg pampogva ment ki, hogy már megint nem olvasta ki senki... Utáltam ezért, hogy más esélyt sem kapott, hogy megmutassa, kiolvasta, pedig én tényleg sokat végigszenvedtem... 
11-12.-ben kaptunk másik magyar tanárt, nála már első irodalom órán kaptam egy 5-öst arra, hogy elmondtam, miről szól Az apostol, Petőfitől. Most pedig kihúztam Petőfit, és Az apostolt. Belegondoltam kicsit, és olyan furcsa, hogy ez volt az első mű, amiről beszéltem neki, és ötöst kaptam, és ez volt az utolsó is, amiről beszéltem neki, és szintén ötöst kaptam :D De lehet túl spirituális vagyok, én látok benne dolgokat :D.

Magyar után már épp kezdett kialakulni bennem, hogy aranyba kéne öntetni a kezem, és lehetne a második számú Szent Jobb, hát milyen tételeket húzok ki? :D Na igen, erre kihúztam a nyomtatókat. Ez volt az egyedüli tétel, amit nem tudtam. Mármint tudtam, hogy nem tudom megtanulni, mert annyira nem az én világom, így mindig átlapoztam, gondolván, nem vagyok ilyen szerencsétlen. Hát de. Ahogy megláttam, hogy nyomtatók, zárójelben gyakorlat, már mondtam is, hogy akkor én ezt adnám vissza. Nem lehet. Leültem, leírtam amit tudtam: output periféria, DPI, lap/perc, meg a típusokat megneveztem, de nem fejtettem ki a működési elvüket. Gyakorlatban be kellett raknom egy tonert a nyomtatóba, letölteni egy drivert, csatlakoztatni a nyomtatót a géphez, ill. egy tesztoldalt nyomtatni. Soha életemben nem nyúltam nyomtatóhoz, ugyanis nekünk nincs itthon, fogalmam nem volt, hogy mi, merre, hány méter. Elkönyveltem magamban a pót tételt, de... sikerült. Mondjuk ehhez köszönetet kell mondanom az elnöknek, amiért kiment a teremből arra a fél-1 órára, és a tanáromnak, amiért nem erőltette az elméleti részt, hogy lépésről-lépésre elmondta, mikor hova kell kattintanom, és hogy nem húzatott velem pót tételt.

Összességében véve az egész szóbeli egy nagyon pozitív csalódás volt, főleg a tanáraimban, de magamnak is nagy meglepetéseket okoztam. Párszor mondjuk szívesen bekiabálgattam volna a jó válaszokat, baromira idegesített, ha valaki felelt, és nem tudta azt, ami szerintem tök egyszerű tétel... :D 

Előre megjegyzem, ez a bejegyzés a konkrét semmiről fog szólni, csak egy rinyaposzt lesz. Mert már a nemlétező nemiszervem is tele van az egész érettségi mizériával.
Gyűlölöm, hogy érdekel a programozás, és ilyen irányba is szeretnék menni, meg kell tanulnom millió egyezer teljes mértékben felesleges dolgot ahhoz, hogy jól sikerüljön a szóbelim. Kérdem én, mi köze az oprendszereknek, nyomtatóknak, hardvereknek, és ezek működési elvének és felépítésének a programozáshoz? Csak olvasom, hogy a floppy mindkét oldalán mégnesezhető réteggel ellátott műanyag korong található, ill. hogy a külső, mechanikai sérülésektől egy tok védi meg, és a használathoz nem kell ebből a tokból kivennünk, a winchestert meg több, egymás felett elhelyezkedő, mágnes réteggel bevont könnyűfém lemez alkotja, a fizikai sérülésektől zárt, külső borítása védi, és hogy a tárolóban elhelyezkedő lemezeket sávokra, a sávokat pedig szektorokra osztjuk. Tök jó, meg minden, de engem ez kurvára nem érdekel.
Gyűlölöm, hogy annak ellenére, hogy engem konkrétan egy tárgy érdekelne az infón belül, komplex vizsgát kell tennem, és a programozási ismeretek mellett kell tudnom regélni szoftverekről, hardverekről, nyomtatókról, kábelekről.
És nekem meg semmi motivációm. Már az egyetem sem motivál, lesz ami lesz alapon állok hozzá, majd az élet úgyis mindent alakít. Ráadásul az infó szóbelim nem olyan, mint egy irodalom, vagy történelem, hogy persze, átnézem, megtanulom az összes tételt, mert a 20-ból egyet biztos kihúzok. Nem, persze, hogy nem. Infón ugyanis vegyítve vannak az elméleti és gyakorlati tételeink, szóval bevághatok én mindent, ami elmélet, ha aztán beszopom az egészet és kihúzok egy számítógép összeszerelést, vagy oprendszer telepítést (bár utóbbi még istenes lenne...). Azt meg azért nehezen dolgoznám fel, hogy csak szimplán szar tételt húztam ki, és ha bármilyen elméletet húzok, simán lenyomok egy 30/30 pontos szóbelit, de nem, mert én kihúztam egy UTP kábel készítését, és akkor tökre örülök, hogy egyáltalán a kettesem megvan. 
Rettegek, hogy gyakorlatot húzok, amit igazából rögtön nyújtanék is vissza, mert életemben nem szereltem még össze számítógépet (kilencedikben csináltunk ilyeneket, mikor még nem tudtuk, hogy ebből biza' érettségizni kell, ezért a tanár úr nem is erőltette nekem, mert látta rajtam, hogy ez nem bejövős). 
Aztán jött ez a retek oktatási rendszer, meg a nagy reformjai, hogy a hülyegyerek érettségizzen szakmai tárgyból.
Rettegek, hogy gyakorlatot húzok, és ezért baszom el az egészet. Mert ha elméletet húznék, csak összemakognék valamit, de most egy gépet hogy szereljek össze? Kirakózzak, vagy gondolkodjak legózásban, ahova beillik, oda rakom? 

Nem gondolom, hogy lennének véletlenek, szóval bízom a Sorsban, mint olyan, és abban, hogy kihúzok valami jó kis Neumann Jánost meg számrendszereket. 
Egyébként már tényleg szarok bele az egészbe, lesz, amilyen lesz, azt is magasról és nagyívben..., ha csak kettes, csak legyen meg, aztán csókolom. 
Irodalomból és nyelvtanból megtanulok mindent, hogy az legalább szép legyen, esetleg felhúzzam 90%-ra, de az infót és a törit már csak olvasgatni fogom, ami megmarad megmarad, ami nem az meg nem, így jártam.

Baromira sajnálom amúgy, hogy nincs semmi magyaros irány egyetemen, csak sima magyar, meg esetleg tanár. De hát ezek meg nem egy álomfizetéssel rendelkező melók, meg a gyerekekhez amúgy sem lenne elég kitartásom :D. De az irodalom tételek tanulása közben rá kellett döbbennem, hogy én imádom az irodalmat, különös tekintettel Radnótira, aki örökre belopta magát a szívembe.
Nem mondom, hogy minden verset imádok és értek is, de szeretek elgondolkodni a mögöttes tartalmukon, a rejtett jelentéseken.

Nem igazán szeretek telefonálni, sőt, utálok. Most mégis meg kellett tennem, mert ami kell, az kell. Középiskola 10. évfolyamában színötös voltam németből (oké, egy 4-es témazáróm volt, de 4.9 volt az átlagom). Idén pedig már csak stabil hármas. Nem gondolom, hogy én lettem volna a két év alatt hülyébb, egyszerűen csak másik tanárt kaptam, akivel nem találtam meg a közös hangot. Mármint nagyon nem. Eleinte még nála is 4-es átlag felett mozogtam, 11. év elején például a csoportból messze a legjobb voltam, emellett a leggyorsabb is, ez pedig folyamatosan romlott. Imádtam a németet, de komolyan, a szódolgozatokat konkrétan úgy írtam, hogy rögtön a német megfelelőjét a kért szónak, egy óra alatt simán megjegyeztem 40-50 szót, úgy, hogy azokat a mai napig tudom. Aztán jött egy másik tanár, én meg mélyrepülés.
Utolsó évben egyébként ketten lenyelvvizsgáztak a csoportból, de sokkal többen szerettek, szerettünk volna. Mire eljutottunk a jelentkezési határidőig, teljesen elbizonytalanodtam magamban, neki köszönhetően, ugyanis megvolt az a 2-3 fős banda, akiket mindig istenített, oda- meg vissza volt tőlük, annak ellenére, hogy mocskos pofátlan teremtmények voltak, imádta őket. Én meg speciel hiába adtam bele minden tőlem telhetőt, hiába próbálkoztam, csak azt kaptam, hogy milyen szar volt a feleletem (előfordult, hogy szó szerint ezt mondta!), és inkább hagyjuk ezt az egészet. Hát akkor hagyjuk, megoldom én máshogy a nyelvvizsgát, ebből köszönöm, nem kérek.

Úgyhogy elhatároztam, hogy felkeresem a volt német tanáromat, akit imádtam, és akinél egy négyes híján színötös voltam. Hátha elvállal. Az osztályfőnökömtől meg is kaptam a telefonszámát, fel is hívtam - mondjuk látni kellett volna, mit össze nem szenvedtem, mire rámertem lépni a hívásra :D Tényleg gyűlölök telefonálni. Mindegy is, lényeg a lényeg - elvállal. Azt mondta, amúgy nem szokott vállalni nyelvvizsgára felkészítést, de engem nagyon szívesen elvállal. Egyébként rettegtem a visszautasítástól, és tök pofátlannak éreztem magam, amiért már nyugdíjas, én meg ilyenekkel zaklatom, de hát lett volna lehetősége nemet mondani. Egyébként mikor hívtam, épp sétált haza, nagy volt a hangzavar, azt mondta, majd visszahív. Így is lett.
Semmi lényeges dologról nem beszéltünk, csak arról, hogy az őszi vizsgát szeretném-e, meg nyilvánvalóan megkérdezte, milyen lett az írásbelim. Hát, elájulva nem volt a 75%-omtól, tekintve, hogy nála tényleg sokkal jobban teljesítettem, de ennek ellenére azt mondta, hogy az egy elég szép négyes azért. Megbeszéltük, hogy nem igazán találtam a közös hangot a legutóbbi német tanárommal, és hogy nem tudja, hogy jön össze a nyár, mert nem mindig lesz itthon, sokat fog unokázni Vácon, de ha itthon lesz, nagyon szívesen foglalkozik velem - és hogy szerinte csak útmutatásra van szükségem, mert a tudásom megvan hozzá. És valószínűleg igaza is van.
Jó volt hallani a hangját, mert bár így utolsó évemre rengeteg tanáromat megkedveltem, Vele senki nem veheti fel a versenyt, ugyanis ő az a tanár volt, aki a nulla német tudásommal és teljes fokú német gyűlöletemmel megszerettette- és értette velem a németet. Btw őt is nagyon utáltam, mint középsuli elején a tanáraim többségét, meg úgy az egész iskolát, és ő volt az első tanár, akit megszerettem, és akivel tudtam teljesen őszintén beszélgetni, és mindig feltöltöttek az órái, sőt, vártam a duplanémeteket, szívem szerint egész nap németeztem volna vele :D (bezzeg utolsó 2 évben, egy középkori kínzásnak éltem meg minden egyes németet, a duplákhoz képest meg a középkori kínzást leányálomnak éreztem volna :DD). . 
Mindenesetre annyiban maradtunk, hogy keresni fogjuk egymást, mert nyilván nem így szóbeli kellős közepén szeretnék ezzel foglalkozni, de ha minden igaz, 29-én megbeszéljük a dolgokat személyesen is. Sok sikert kívánt a szóbelikhez, majd elköszöntünk. 
De annyira feltöltött ez a pár perces beszélgetés vele, hogy az valami hihetetlen :D. 

Egyébiránt szétszakad a fejem, pedig elvileg nincs front. Az idő elég nyomasztó, hűvös van, eléggé esőre áll az idő, fúj a szél is. Reggel nyolc óta fekszek az infó tételeim fölött, de csak az elsőig jutottam. Bevágtam a Neumann-elveket, meg a bináris és hexadecimális számrendszert, és mára még kitűztem magam elé a BIOS-t, a számítógép egységeit, a háttértárakat, illetve a nyomtatókat. Ezek közül igazából egyikkel sincs különösebb problémám, mindegyik csak 3-4× átolvasós tétel, annyiból már megjegyezhető, de egyszerűen képtelen vagyok rá. Csak nézem, futom át a sorokat, nem is kalandoznak el a gondolataim, mégsem tudok teljes mértékben a tételekre koncentrálni, mert szét tudna szakadni a fejem, és úgy érzem, ha még valamit megtanulok, konkrétan felrobban. Valahogy így.

Fáradt vagyok. Szerintem a 13 év alatt összesen nem tanultam annyit, mint az elmúlt közel egy hétben. És mérhetetlenül kiakadtam, mert van osztály, akik csak 27-én kerülnek sorra a szóbelin, míg én 21-22-én. Az az egy hét rengeteget számít: ha napi 5 tételt tanulok, az a majd' egy hét 30 db tételt jelentene. Ami rengeteg, de tényleg. Szóval teljes mértékben unfairnek tartom, hogy van, akinek akár 2 héttel is több felkészülési ideje van, mint másnak. 

Az irodalom tételeken egyébként már átrágtam magam, szerintem egész jól mennek, 3-4 olyan tétel azonban akad, amiről ha akarnék se tudnék sokat beszélni: ők Tóth Krisztina (egyáltalán minek kortárs író érettségi tételnek? mit tett le ő az asztalra, amiért meg kell tanulnom, hogy milyen díjakat kapott?), Bodor Ádám (akinek az életrajzában több dolog szerepel az apjáról, mint róla, de neki legalább jó művét kell értelmeznünk - A krétaszag eredetét), és egy kicsit a Bánk bánnal is hadilábon állok. Pedig kiolvastam, érettségi szünetben, friss emlék, de egyszerűen nem marad meg minden szereplő, és teljesen logikátlannal tartom azt is, hogy ki kinek a köréhez tartozott. És akkor ott van még a Sorstalanság, ami filmes tétel - kameraállások, fények, hangok. Bemagolnivaló. Arra meg még nem vett rá a lélek, hogy én azt bevágjam, mert ha magolok, az rövidtávú memória, szóval majd utolsó napokban. Talán.

Jelenleg a nyelvtan tételekkel küszködök, szintén napi ötös bontásban, mára van a 11-15. Az első tízből talán azt mondanám, hogy csak a magyar nyelv nyelvváltozataival van problémám, azzal viszont nagyon nagy. 
A tervek szerint a nyelvtant is letudom holnap, pénteken pedig nekiállok bevágni a szakmai tételeket. Kicsit félek tőlük, ugyanis nem minden tételem elméleti, van köztük jónéhány gyakorlat is - mint számítógép összeszerelése, router konfigurálás, UTP kábel készítése, etc. Szóval parázok, hogy bevágok mindent oda-vissza, aztán kapok valami szerelést, és nemhogy javítok, még majd örülök, hogy nem buktam meg...

Egyébként folyamatosan kételyek gyötörnek az egyetemmel kapcsolatban: mi lesz, ha felvesznek? Nagyon szeretnék menni, ugyanakkor államira jelentkeztem, mert nincs nekem félévente 300.000-em. A napokban olvasgattam róla, hogy vissza kell fizetni az állami támogatás 50%-át, ha a képzési idő 1,5 szeresén belül nem végzem el az egyetemet, ha több, mint 1 félév után abbahagyom, és nem kezdek új képzést 1 éven belül, és 100%-ot kell visszafizetni, ha 20 éven belül nem dolgozom le hazai viszonylatban a képzési időm kétszeresét, és úgy mennék külföldre dolgozni. Emellett olvastam olyat is, hogy ha valaki hátrányos helyzetű, vagy 3 gyereke van (nálam nyilván előbbi az érvényes.. :D), mentesülhet ezen kötelezettségek alól. 
De félek, hogy nem tudnám elvégezni - nem is a tudásom miatt, inkább a nyelvvizsga hiánya miatt. És akárhogy is számolgatom, 6 félév a képzési idő, ami ha 50%-ot kell visszafizetni, még mindig rengeteg pénz lenne. Ha nem lenne ez az egész visszafizetési mizéria, valószínűleg felhőtlenül boldog lennék, ha megkapnám az SMS-t, hogy felvettek. De jelenállás szerint lehet jobban örülnék, ha nem vennének fel, mert akkor magától értetődő lenne, hogy nem megyek egyetemre.