Kezdem úgy érezni, hogy elfáradtam. Nem testileg, sokkal inkább érzelmileg, ebből kifolyólag pedig mentálisan. Főleg a német nyelv miatt. Már jó ideje nem készülök órákra, gondolok itt a szódolgozatokra, mert annyira leszarom. A német érettségitől nem tartok, és úgy gondolom, nem szódolgozatokra kapott egyesek fogják eldönteni, hogy mekkora tudásom van. Ha pedig választanom kell, hogy egy tételdolgozatra, vagy egy szódolgozatra készülök, alap dolog, hogy a tételt fogom tanulni, aminek jelen állás szerint nagyobb hasznát veszem. Ráadásul a tanárnőtől is egyre jobban elhidegülök. Nekem pedig kell, hogy szeressek egy tanárt, mert úgy sokkal jobban teljesítek nála.
Történt még decemberben, hogy nem voltam ott egy felelésnél. Amint megjelentem, és lett volna más témából felelés, T. emlékeztette a tanárnőt, hogy hát én még nem feleltem le az előzőből. Ekkor rögtön ki is lettem hívva, hogy feleljek le.
Nemrég pedig T. lógott el egy felelést, ahogy azt illik, én az első alkalommal, mikor megjelent órán, emlékeztettem is a tanárnőt, hogy akad itt még olyan személy, aki nem felelt le... és nem akarom elhinni, de jött a mézes-mázoskodás, meg a "Jaj, T., tényleg, mikor szeretnél felelni?" "Jövő héten." Már ez is kihozott a sodromból, mert nálam nem volt opció a halasztás. A rákövetkező héten T. nem jött suliba, amikor pedig ismét megjelent, megint megkapta a "Mikor szeretnél?" kérdést, amire rávágta a mai napot. Ma jött is órára, de tovább halasztotta a tanárnő: "Holnap akkor lefelelsz, mert két jegy között állsz." Kösz. Több, mint egy hónapja húzza a felelését, míg nekem egy órás halasztás sem volt fennálló lehetőség.
Gondoltam is, hogy megjegyzem ezt óra után a tanárnőnek, hogy nem érzem túl fairnek, de aztán rájöttem, jobb a látszólagos békesség, és inkább viselkedek felnőtt módjára. Akkor is, ha engem mar ez az egész belülről. Mert igen, baromi igazságtalannak érzem, és igen, baromira szarul esik. Ennyit a mentális lemerültségemről.

Az érzelmiről pedig... undorító emberek vesznek körül, akik kibeszélik egymást, ha valaki nincs a közelükben, de amint megjelenik az illető, legjobb barinők lesznek. Vagy ez teljesen normális, és csak én vagyok szarul bekötve, amiért nem tudok jópofizni olyannal, akit nem bírok? És mert nem tudok kibeszélni olyat, akivel jóban vagyok? Persze nem mondom, hogy én ilyen téren szent lennék, mert közel sem. De! Ha valakit nem bírok, azt az illető tökéletesen jól tudja, és nyíltan "beszélem ki", úgy, hogy ő is hallja, nem aljas módon a háta mögött, aztán meg jópofizok vele.
Akkora egy érzelmi nullának érzem jelenleg magam, hogy arra szavak nincsenek. Egyre inkább úgy érzem, hogy mindenki magasról és nagyívben szarik a fejemre - még a saját anyám is -. Mert ha beszélnék vele a felvételiről, az egyetemi terveimről, nincs benne annyi, hogy végighallgasson, elkezd közben apámmal beszélni. Akkor meg minek erőlködjek? 
Egyszerűen nincs olyan ember, akiben megtudnék bízni annyira, hogy bármit elmerjek neki mondani. Van egy internetes barátnőm, akivel nagyon sok mindent megbeszélek, de vannak dolgok, amiket neki sem merek elmondani, pedig annak aztán nem lenne nagy tétje. Van egy barátnőm egy osztálytársam személyében, vele is megvannak a napi témáink, de neki sem mondok el mindent, sőt... Hazudtam. Van olyan, akiben tudok bízni. De róla meg úgy gondolom, nem érdekli a nyomorom, ezért nem szeretném zaklatni a hülyeségeimmel, de ez már egyéni szocproblem. 
Ma hazafelé buszon beültem D. mellé, mert nem volt már kettes hely szabadon, akkor meg már inkább olyan mellé ülök, akit ismerek. Úgyahogy. Két alkalommal találkoztunk, meg egy busszal járunk haza, de ennyiben kimerül a nagy ismerettségünk. Tehát ma beültem mellé, akitől érkezett is rögtön a kérdés, miután befogadott maga mellé: Mizu, hogy vagy, jössz-e hétvégén lovagolni, gyere, próbáld ki az új lovat. Ennyi volt, nem sokkal több, mert mögöttünk négyesben haverjai ültek, akik áthívták maguk mellé. De annyira nagyon jól esett, hogy érdeklődött valaki. Hogy úgy éreztem, komolyan érdekel valakit, hogy mizu van velem. Hogy elmertem neki mondani, hogy faszkivan mindennel, és nem az automatikus sablont válaszoltam, ami a köszönöm jól vagyok.