Vége egy újabb hétnek. És kezdenek kibukni a dolgok... :D. 

Elkezdtük a programozást, ami végre nekem is új, ugyanis eddig javaban programoztunk, idén viszont C#-ban. Most még nagyon új ez nekem, és nagyon undorító nyelvnek találom, amire rátesz az is, hogy a Visual Studioban írjuk a programokat, ami szintén hányingerkeltő IDE felülettel rendelkezik. A HTML-t is Visualban írjuk, ott mondjuk kaptam engedélyt rá, hogy Notepad++-ban írjak, ahol bár sokkal többet kell nekem írni, nem egészíti ki a tag-eket, etc., de rosszul vagyok a Visual Studiotól, komolyan :D. 
A szerelést továbbra is gyűlölöm. Szétszedem én minden gond nélkül, meg össze is rakom, csak kábelezni ne nekem kelljen. Nem értem, minek raknak bele 8000 kábelt, ha abból 5000-et be se kell kötni, csak lóg ott a gépházban... a fiúknak benne van a vérében, hogy értenek ilyenekhez, és ha még soha nem raktak össze gépet, akkor is lazán összerakják, jól kötik be a kábeleket, stb. Én meg egyszerűen képtelen vagyok megjegyezni, melyik kábel hova kell, na de mindegy is, majd csak kialakul. Vagy nem.
A többi tantárggyal elvagyogatok, a felmentésem még lóg a levegőben. Az infós tanárok feje azt tanácsolta az igazgató úrnak, hogy ne döntsön, amíg nem jön ki a vizsgakövetelmény, hogy aztán nehogy koppanjak, szóval most decemberig tűrnöm kell. Viszont kezdem megtalálni a motivációm, amit lehet, hogy holnap reggel már el is vesztek. Ugyanis találtam egy cikket, hogy hiányszakmákat tanulók esetében ha állami iskola, nappali rendszer, akkor jogosult ösztöndíjra, tanulmányi eredményei függvényében 15-35 között ha szakközépben, 20-50.000 között, ha szakgimnáziumban van szakképzésen. A listában szerepel a szoftverfejlesztő is, ugyanazzal az OKJ számmal, ami az én sulimban is van, szóval ezt mindenképp megérdeklődöm holnap. Nem bánnám, ha kapnék havonta akár csak 20.000-et is, nem hogy még ha 50-et... :D. 
Pénteken megejtettem első lógásomat is. Volt egy nagyon lassú angol tanárunk, olyan unalommal, lassan beszélt, hogy fájt az a 45 perc, amíg az óra tartott, és még csak nem is az óra anyagához kapcsolódott. Szakmai angolt tanít, de listeninget hallgattatott velünk a krokodilokról és Charles Dickensről, stb. Ezzel a tanárral lett volna pénteken a 7. óránk, amiről én saját magamtól is leléptem, de a fiúk kitalálták, hogy menjen el mindenki, mert nekik sincs kedve ott lenni, szóval kollektíven leléptünk. Talán 1 srác maradt ott. Kicsit sajnáltam utólag a tanárnőt, hogy mindenki ott hagyta, de hát na, nem volt kedvem egy ilyen lassú, unalmas órához péntek hetedikben, pláne úgy, hogy a krokodilok és Dickens szerintem minden, csak nem szakmai angol...Minek üljek ott, ha értelmeset nem tanulok, és még az életkedvem is mínuszba megy? :D Na most az ilyen szituációkban is nagy motivációt jelentene ha kapnék ösztöndíjat :"D.Btw jövő héten már elvileg nem is ő lesz az angol tanárunk, mert volt itt egy kis kavar. Nem is bánnám, ha mást kapnánk. Aranyos, meg minden, csak lassított felvétel az egész, kín kivárni, mire kimondja, amit akar. Pedig fiatal...

A hét folyamán hárman is rákérdeztek, sütögetünk-e még idén, szóval gondoltam miért is ne, a jövő héten még szép idő lesz, csináljuk, érezzük jól magunkat. Sose fogom megunni azt az érzést, amit akkor érzek, mikor egy korty alkoholt nem iszik senki (max 1-2 pohár sör), és másnap mondják, hogy rég érezték magukat ilyen jól, rég nevettek ennyit, stb. Imádom :D.

Ami azt illeti, nem valószínű, hogy elfogom kezdeni az egyetemet szeptemberben. Vagy inkább mondhatnám úgy is, hogy ezt én már eldöntöttem, megbeszéltem magammal, és tudom, hogy a jó döntést hoztam meg.
Rengeteget gondolkodtam rajta, nagyon sokszor, sok irányból megközelítettem ezt a témát. Úgy érzem, nem állok még készen az egyetemre. Nem is az egyetemre, inkább arra, hogy a programozást ilyen szinten tanuljam. Nem érzem azt a nagy várakozást, türelmetlenséget, vágyat arra, hogy ezt tanuljam, hogy ezzel foglalkozzak. Nem érzek ellenállhatatlan vágyat arra, hogy ebbe az egészbe bele merjek vágni. 
Félek, mert még nincs nyelvvizsgám. Félek, hogy letelik 2 félév, majd úgy döntök, hogy ez nem jön be, akkor már -600.000 Ft. Ha érezném azt, hogy igen, ezt szeretem, ez érdekel, ezt akarom csinálni, ebbe szeretnék időt és energiát fektetni, akkor nem érdekelne ez az egész. De nem vagyok biztos magamban. És úgy gondolom, ha két év múlva úgy döntök, hogy mégis szeretnék egyetemre menni, ugyanígy, a progterv infó irányába, még semmivel sem leszek elkésve.
Egyébként az SZTE-re 337 pont jött össze, kíváncsiságból ránéztem, mennyi lenne ha megjelöltem volna Kaposvárt - 349. Ez igazából sokkal több, mint amire számítottam :"D. 

Erről több tanárommal is beszéltem. Az infó tanárom, aki a programozást is tanította, azt mondta, hogy szerinte hülye vagyok, mert simán megcsinálnám - igen mondom, de nyelvvizsga... egyetem alatt úgyis csak felejtek a németből, ha most nem csinálom meg, akkor sose fogom. Ennek ellenére ő teljes mértékben támogatta azt az ötletem is, hogy itt maradjak szakmán két évet. Az osztályfőnököm eléggé kihozott a sodromból, ő ugyanis erőlködött, hogy csak 1 évet maradjak itt, akkor meglesz a teljes szakmám, amit az érettségivel csak félig kaptam meg. Nem tudom, miért nem tudja felfogni, hogy engem ez a szerelés-hálózatok dolog abszolút nem érdekel, meg hülye is vagyok hozzá. Lsd. infó szóbeli. Mikor egy tonert nem tudtam magamtól berakni a nyomtatóba. Akkor minek kínozzam magam, meg a tanáraimat +1 évig? Hogy jövő májusban féljek, hogy nem lesz meg az 50%-om szakvizsgán, ami elegendő a ketteshez? Köszönöm, mennék a biztosra, elsősorban a saját idegrendszerem miatt. Az áltsulis föci tanárom szerint csak elcseszek 2 évet azzal, hogy itt maradok, mert ha az ő fia bírja az egyetemet, én is bírnám. 
Bosszant, hogy ennyire nem értenek meg: engem ez az egész nem érdekel olyan mélységekig, hogy bele merjek vágni.

Végül megjelöltem a középiskolámban 3 szakmát, csak hogy biztosra menjek, ugyanis ebből kettő nem biztos, hogy indul, létszámhiány miatt. Első lett a gazdasági informatika, második a szoftverfejlesztő, harmadik pedig a titkár. Reménykedek nagyon, hogy indulni fog az első kettőből legalább az egyik - és inkább a gazdasági infó. Félek a titkártól, ugyanis én nem vagyok egy tipikus csajos csaj, műkörömmel, műszempillával, meg öt kiló vakolattal, és nagyon nehezen találom meg a közös hangot lányokkal, épp ezért, mert nagyon sok esetben nincsen közös téma. Mert ami egy "normális" lányt érdekel - smink, manikűr, vásárlás -, az engem teljes mértékben hidegen hagy. Véleményem szerint a ruha címkéjén lehet bármilyen felirat, bármilyen logóval, azt is 6 éves kínai kisgyerekek gyártották. Lentebbre csatolok is majd egy ehhez kapcsolódó fotót, csak most ide nem rondítok be vele :D. 
Szóval ide jártam öt évig, az infó miatt inkább a fiúkkal voltam, mint a lányokkal, és ez jól is volt így, velük volt téma. Öt év alatt azért láttam, hogy milyen lányok járnak titkárra. Egyedüli vigaszom, hogy oda jelentkezett egy osztálytársam is, akiről tudom, hogy ő se egy plázacicc. Na mindegy, reménykedek, mert ezt a gazdasági infót most nagyon érzem és nagyon szeretném, de sajnos nincs rá sok esély, hogy összejön a szükséges létszám.

Nem éreztem jól magam a banketten. No de mindent az elejéről. Már a reggelem rosszul indult, arra keltem, hogy veszett mód ugat a kutyám, reggel hatkor, szóval az ébredésem nem volt éppen zökkenőmentes. Emellé társult az időjárás; borús, esős, szeles nap volt, szívem szerint egész nap csak sorozatoztam volna a sötétített szobámban. Egy csöpp kedvem sem volt menni, de gondoltam, ha már be lett fizetve az az 5000 Ft, ne vesszen kárba, elmegyek. 
Annyira nem voltam hangulatban, hogy az valami hihetetlen, már az első öt percben mentem volna haza. Tudtam, hogy egy helyen lesz az egész évfolyam, de szerintem ez egy ritka szar döntés volt, én speciel akárkivel beszéltem az osztályból, azt mondta, hogy azt jobban szerette volna, ha az osztályok külön vannak, és sztorizgatások mennek (ja, és megjegyezték, hogy ezért szokták várni, hogy én szervezzek valami főzést az osztálynak, mert ott csak mi vagyunk, és jellemzően a nosztalgiáé a főszerep, meg a lelkizéseké :D). 
Persze, ettem egy kis rizset, rántott gombát-húst-sajtot-hagymakarikát, meg koccintottunk, meg jó volt a zene, és akkor így ennyiben ki is merült. Azt hittem, sose jön el a 22 óra, hogy végre leléphessek a buszomhoz.

A szalagavatós bankettnek annyival másabb - jobb - hangulata volt szerintem. Ott is az egész évfolyam volt, de akkor valahogy bennem volt az, hogy a szalagavató a végzősökről szól. Most, a bankett, szerettem volna, ha külön-külön szól az osztályokról, nem pedig így ömlesztve, hogy mindenki keveredik mindenkivel, elvégre az lett volna a lényege, hogy utoljára vagyunk így együtt, vagy mi.

Egyébként azt hittem, az én ruhám lesz túl rövid az alakomhoz képest (combközépig ért), na de mikor konkrét vízilovakat láttam köldökig kivágott, picsamutogatós ruhákban, rögtön visszajött az önbizalmam :D 

Hajaj, annyira szerettem volna egy szép, hosszú, ömlengős bejegyzést írni a bankettról, hát ez nem jött össze.

Leginkább a mai, szakmai érettségi hozott ki a sodromból. Nem azért, mert olyan nehéz lett volna. Na de mindent az elejéről... Négy feladatot kaptunk: egy hálózat tervezése, egy program megírása, adatbázis-kezelés, valamint egy weboldal létrehozása. Vasárnap gyakoroltam itthon a hálózattervezést, hétfőn programokat írtam, kedden már csak elméleti szinten ismételtem a dolgokat az osztályommal. Mindenki kérdezett mindent, amit nem tudott, így azért előjöttek a dolgok. Meg mondjuk sokat lendített a kedvemen az is, hogy 3-an is rám írtak, hogy segítsek nekik valamit megérteni. 
Ennek ellenére rettegtem tőle. Sem a magyartól, sem a matektól, a némettől, de még a töritől sem féltem. Mindnél volt bennem egy egészséges drukk, hogy sikerüljön (törinél a 25%, a többinél azért magasabbra helyeztem a mércét). Minden érettségis reggelemen nyugodtan keltem, ráérősen elkészültem.... de most!
Tegnap este kezdtem el úgy igazán rápánikolni a szakmai érettségire. Közben persze tisztában voltam vele, hogy hálózatból például egyedül én voltam ötös, weboldalt én 15-20 perc alatt összedobok, míg a többieknek ez egy tanórát is igénybe vesz, adatbázisokból is a legjobb voltam, a programozás az, ami nem volt a szívem csücske, de még így is a 3-4. legjobbnak mondanám magam az osztályból. Ha én így féltem tőle, mi játszódhatott le a másik 10 diák fejében, aki mindig tőlem kért órán segítséget?!
Szó, mi szó, nagyon nehezen aludtam el. Kiterveltem, hogy majd 21:00-kor lefekszem, akkor pont meglesz a 8 órám. Nos, igen, egy órán át csak forgolódtam, óránként felkeltem, és nagyon nehezen tudtam csak visszaaludni, sőt, az egyik álmom a szakmai érettségihez kötődött. Hogy pozitív vagy negatív volt, arra ébredéskor már nem is emlékeztem, de tisztán él(t) előttem a kép, hogy ülök a gép előtt a suliban, és érettségizem.

Eljött a reggel. A parám pedig egyre fokozódott, kapkodva készültem, pedig volt még időm bőven a buszomig, nem lehetett igazából hozzám se szólni, én voltam maga a megtestesült stressz. Egy 10×10cm-s lapos zsebben nem találtam a bérletem (ami nyilván ott volt... csak dolgozott bennem az ideg), ötször néztem át a táskám, biztos minden megvan-e, amire szükség van a mai nap folyamán. 
A buszon ülve is volt bennem egy minimális "mindenkit meg tudnék ölni" vágy, a következő pillanatban meg már csak bámultam ki az ablakon, és folytak a könnyeim. Nem sírtam, ez tényleg csak könnyezés volt, annak is a visszafogottabb verziója. Egy 10-20 perc bambulás után raktam be a fülesem, és kezdtem el átnézni pár dolgot a telefonomról, mint például a DHCP, ami nagy mumusom volt mindig is. 
Buszról le, indulás a suliba. Nem túlzok, cseppet sem, ha azt írom, hányingerem volt. Alig tudtam beszélni, folyamatosan összeakadt a nyelvem idegességemben, és végigköhögtem a 3 perces gyaloglást a suliig, komolyan majdnem hánytam. Beérve, az aulában állva az idegességem csak tovább fokozódott, nem tudtam nyugton maradni, fejben még ismét átfutottam a nehézkesebb dolgokat, majd nyugtáztam, hogy menni fog, de folyamatosan mozgott a lábam, ami nálam a stressz legegyértelműbb jele. Akár ülök, akár állok, akár fekszek, ha ideges vagyok, a lábamat a jóisten sem állítja le.

Beosztottak a megfelelő terembe, és nagyon örültem neki, hogy a 205-ösbe kerültem, a szakmai óráink 90%-a abban a teremben volt, így nem éreztem annyira vizsgahangulatúnak az egészet. Fejben már összeállítottam a feladatok megoldási sorrendjét, ami a következő volt: HTML, SQL, hálózat, Java. Ez így egy nehezedő sorrend. Úgy gondoltam, logikusabb azzal kezdeni, amiről tudom, hogy megy, hogy egy kicsit megnyugodjak, és aztán legyen időm agyalni a többin.
A weboldalas feladattal elégedett vagyok, bár nem tudom, hogy értékelik, két feladatot nem tudtam csak teljesíteni: a vízszintes cellaösszevonás egyszerűen nem jutott eszembe, illetve egyszerűen nem tudtam értelmezni, hogy milyen HTML-tag meg style, de hogy nem a CSS-fájlra gondolt, abban biztos vagyok, mert a stíluslapos feladatok később jöttek, egy csomagban. Reméltem, hogy kihozom 20/20 pontosra, de nem gondolom, hogy olyan sokat vesztettem volna. 20 perc alatt be is fejeztem (igazából sokkal hamarabb, de még 2× átolvastam a feladatokat). 
Következőnek az adatbázisnak estem neki. Miközben importáltam be a fájlokat, nem is mertem odanézni, mert mondom ha már az importálásnál, ami konkrétan a második feladat, egy piros ablak fog fogadni, én sírva fakadok. De zöldült minden, szerencsére. Hanem a harmadik feladatnál máris elakadtam, ugyanis nem találtam, hogy hol lehet új sort beszúrni; pedig aztán ez is olyan dolog volt, amiről tudom, hogy hogy lehet, csak pont nem jutott eszembe. Ezen egy 4-5 percnyi agyalág után átlendültem, és oldottam a többit. Ami azt illeti, egész egyszerű volt, az új sor beszúrását leszámítva csak egy feladatot nem oldottam meg, amit nyilván allekérdezéssel kellett volna, de agyi kapacitásom már nem igen volt rá, szerintem azzal nem is veszítek olyan sok pontot, bár ki tudja, idén mit, hogyan értékelnek. Mindent összevetve, ha csak SQL-t és HTML-t értékelnének az érettségin, szerintem egy egész szép, 90% körüli ötöst produkálnék. De van a feketeleves része is... 
Mint a hálózat tervezése, ami roppant időigényes volt, már az is, amíg konkrétan a semmit csináltam, csak összeállítottam a topológiát, kiraktam az eszközöket, elneveztem őket, meg beállítottam az IP-címeket. Szerintem csak ezzel elment 20 perc. Persze, kellett DHCP-zni, amit beállítottam, hogy sikerült-e, arról halvány lila gőzöm sincs :D A forgalomirányítást a RIP protokollal kellett megoldanunk, ami a létező legegyszerűbb megoldás, nekem valamiért mégis ez volt a rengeteg protokoll közül az egyetlen, amivel nem voltam megbarátkozva. Bepötyögtem a parancsokat, és mikor csomagot küldtem, megjelent mindenhol a "succesful" szöveg, aminek rég örültem annyira, mint a mai napon :D. Egész sok feladatot megoldottam, talán csak a SOHO routeres feladatok voltak azok, amikre inkább azt mondtam, hogy ez most skip, mert ilyet még soha nem csináltam, csináltunk órán.
Programozással zártam, amiben nagyon pozitívan csalódtam. Szerintem soha, egy órán sem tudtam saját kútfőből beolvasni adatokat, mindig előző órai munkákat nyitottam meg, és kontrollcé kontrollvé módszer. Most erre nem volt lehetőség, de olyan szépen benyaltam, hogy BufferedReader be=new BufferedReader(new FileReader("fajl.txt"));, majd a tömbök létrehozását, és a while ciklust is, hogy meg is lepődtem magamon :D. Egyetlen egyszer sem jelzett hibát a program, mindig gond nélkül lefutott (na jó, 1× bakiztam egyet, de azt tudtam korrigálni). Viszont hogy ez a feladat hogy sikerült, azt tényleg nem tudom. Ami kijött, az jól jött ki, egyedül a pontokat nem tudtam összesíteni a feladatban, így 800 körüli pontszám helyett 110 jött ki, de minden más jól működött. Illetve az utolsó feladatnál, ami szerintem ér egy 8 pontot körülbelül, nem éppen úgy oldottam meg, ahogy kellett volna, hanem sokkal időigényesebben, de lényegében jó lett, ugyanaz az eredmény jött ki, csak józan paraszti ésszel gondolkodva :D. 

Örülök, hogy végre túlvagyok az írásbeliken, és így visszagondolva, kár volt tartanom a szakmai informatikától, mert elég egyszerű volt, bár a HTML feladat kicsit kiábrándított, én jobban szeretem a kicsit összetettebb oldalakat, így elég kis "ovisnak" éreztem a sima, egy lapból álló oldalt a búbos bankáról: se dőlt, se félkövér, de hivatkozások (csak 1...), se felsorolás, se egyedi felsorolás jel... Csak két kép, pár azonosítő, valamint osztályjelölő, és ennyi. Szerettem volna valami bonyolultabbat. Nagyon beteg vagyok, igaz? :D 

Annyira nem szeretném önmagamat ismételni, de a német is egy olyan tantárgy volt, amire teljes nyugodtsággal ültem be, tudván, hogy úgy is meglesz, meg hát két éve emelt németet tanulok, miért ne sikerülne (jól).
Persze, ezzel is befürödtem.
Kaptunk négy olvasott szöveget, ami igazából nem volt vészes, a negyedik volt az, ami félig tipp, félig biztosra ment, a harmadikban egy pontot vesztettem, az első kettőt pedig sikerült kitolnom maxpontosa.
A nyelvhelyességtől nagyon féltem, mert szörnyű a német nyelvtanom, de azt kell mondjam, meglepően jól sikerült, "csak" 10-11 pontot vesztettem a 25-ből, őszintén szólva azt hittem, sokkal többet fogok :"D. 
A hallás utáni nagyon pozitív csalódás volt, ugyanis sokkal jobban rettegtem tőle, mint a nyelvtantól, ennek ellenére jobban sikerült. Kaptunk egy szöveget a női asztronautákról, ahol csupán csak egy kérdésre nem tudtam a választ, kaptunk egyet a digitális tankönyvekről, ahol szintén csak 1-2 ponttól estem el, na és akkor... jött a hírhedt LEGO-s szöveg! Olyan tanár felügyelt nálunk, aki bár a suliban nem német tanár, felsőfokú német nyelvvizsgával rendelkezik, ő is csak pislogott nagyokat, és nevetett kínjában, hogy jól kibasztak velünk ezzel a szöveggel... Első hallgatás után az egész csoport kétségbeesve nézett össze, hogy ez most mégis mi a f*sz volt, második hallgatásnál azért már kihallottam dolgokat, és csak 3 kérdést nem tudtam megválaszolni.
A levéltémákkal viszont nem vagyok megelégedve - de csak én voltam hülye. A rövid levélben érdeklődnünk kellett valami családi programról, ahova nyáron mennék a családommal. Először fel sem fogtam, hogy most miről is kellene írnom, ezért rögtön a hosszúnak estem neki, ahol egy német barátom az iskolamenzáról kérdez, miért (nem) szeretik a diákok, hogy lehetne megkedveltetni, stb. Én nem éreztem túl erősnek a levelemet, a rövidre meg már nem is igen maradt (minőségi) időm, így csak összecsaptam, nem is lett meg 80 szó, csak 64 (de legalább nem nullázódik a tartalom:"D). 
Összeszámoltam a pontjaimat a levelek nélkül, így körülbelül 56 pontra számítok, ami százalékokban kifejezve csak 47-et jelent, hála a 117 összpontszámnak.