Már-már hagyományszerűen jött össze a volt osztályomból egy 7-8 fős banda a nyár utolsó napján, hogy sütögessünk egy kicsit, érezzük jól magunkat. Aprócska változás volt a résztvevők között, amit utólag abszolút nem bántam meg, sőt, sokkal nyugisabb volt így. Úgy érzem, megtaláltam azt a bandát, ami tökéletesen megvan együtt, amin már nem kell változtatni. 
Az egyik csaj nem jött, aminek örültem is, mivel nyár elején is tartottunk volna egyet, ami miatta lett eltolva pár héttel, az időpont előtt pedig bejelölte a létrehozott eseménynél, hogy ő nem tud részt venni. Nem indokolt, nem írt, hogy bocs, egy kurva szót nem írt, szerintem ez azért elég nagy szemétség volt részéről (utána még az eső is elmosta a bulit, bezzeg ha nem tologattuk volna miatta, megtarthattuk volna), illetve az egyik srác helyett egy másik jött, ami nagyon jó döntés volt, pedig nagyon féltem, hogy megfogom bánni :D. 

Szokásunkhoz híven most sem vittük túlzásba az alkoholfogyasztást, csak 4-5 doboz sör fogyott, meg pár korty meggybor (azt mondták, nagyon erős, én meg sem kóstoltam). Egész éjjel csak röhögtünk, de úgy, hogy sokunknak már fájt a hasa a nevetéstől :D. Hihetetlenül jól tud esni, mikor megkapom az olyan megjegyzéseket, mint; "Rég éreztem magam ilyen jól, pedig nem is ittam". 

Hat órára jött össze a banda, de csak fél kilenckor álltunk neki sütögetni, tekintettel 2 főre, akik melóból jöttek, és kérték, hogy várjuk meg őket. A csirkemell és sertéscomb mellé az egyik srác csinált rizset, a másik hagymakarikákat rántott, hát imádom, milyen kis háziasak, kérni se kellett őket, saját maguk ajánlották fel :D. Igazából csak a szokásos dolgok történtek, megvacsoráztunk, kártyáztunk (solo), dumálgattunk, ilyenek. Be kell valljam, eléggé elszomorodtam, mikor az egyik srác pohárköszöntő-féleséget mondott, hogy na akkor mindenkinek sok sikert az egyetemhez, okj-hoz, munkához, és csináljunk ilyen sütögetéseket jövőre is.
Az egyik srác lelépett éjfélkor, mert neki másnap reggel dolgoznia kellett menni, pedig nagyon szívesen maradt volna még. Viszont örülök neki, hogy el tudott jönni, meg hogy hívtam, annak ellenére, hogy vonakodtam tőle eleinte, mert utólag kiderült, lelkileg egy ideje ő már nincs a topon, szóval jót tett neki ez a kis kikapcsolódás, feltöltődés, én meg boldog voltam, hogy jót tehettem vele.
Nemsokkal azután, hogy ő elment, megjelent három csaj, akik a parton sátraztak, mondván, ők lánybúcsút tartanak, és a menyasszony feladata, hogy jókívánságokat gyűjtsön. Hát mi írtunk, rajzoltunk, bár elég nehezen kezdtünk neki, a végén már alig tudtuk kiadni a kezünk alól a füzetet meg a tollat :D Sanszos egyébként, hogy Gálos Roland barátnőjéhez volt szerencsénk, legalábbis nagyon hasonlít a feleségére a lánybúcsús menyasszony, és ők másnap házasodtak össze :D. 
Fél kettő körül lelépett az egyik csaj is, ő pont a következő akciónk előtt; az egyik srác hozott gumicukrot (olyan íze volt, mint a hányásnak, de komolyan). Megígértük neki még előzőleg, hogy el fog fogyni, de egyértelmű volt hajnali 2 körül, hogy nem, ez nem fog elfogyni, szóval ketten maradtunk csajok, meg 3 pasi, mi csajok leléptünk a szinte szomszédban lévő kocsmába, ahol szintén buli volt, hogy körbekínáljuk az embereket... Ketten kérdezték meg, hogy mibe áztattuk be, közülük egy kérte, hogy akkor együnk belőle mi is. Végül azért elfogyott, marékszámra vették, hívogattak minket cserébe fröccsre, de mi nagyon szépen megköszöntük és visszautasítottuk :D. Szóval az ígéretünket betartottuk, a gumicukor elfogyott. 

Ezt követően gyújtottunk egy kisebb tábortüzet, amit körülülve hol lelkiztünk, hol pletykáltunk, hol a semmiről beszélgettünk, hol nagyon hangosan röhögtünk, egészen hajnali négyig. Azért is szeretem az ilyen beszélgetéseket, mert bár kimondva nincs, mindannyian tudjuk, hogy ami ott elhangzik, ott is marad. Az a banda tud róla, aki akkor ott volt, de nem terjeszti senki senkinek, mindenki megtartja magának. 

Btw szoftverfejlesztő leszek, ohye.

Van (volt) egy barátnőm, akivel általános iskolában nagyon jóban voltunk, rengetegszer mentünk el sétálni csak úgy, vagy sátraztunk, satöbbi satöbbi satöbbi. Aztán eljött a középiskola. Ő a 11. évfolyamot már nem fejezte be, elköltözött, iskolát váltott, a másik iskolájába egy hetet járt, majd ott is hagyta. Ami azt illeti, abszolút nem bántam, hogy elköltözött, mert már pont kezdett az agyamra menni, hogy sosem tudta tiszteletben tartani, hogy dolgozatot írok első órában, és átnézném a buszon még az anyagot, ő csak mondta a saját dolgait, csakazértis, hogy ne tudjak tanulni.
Eleinte még facebookon tartottuk a kapcsolatot, a 18. születésnapomra lejött, akkor együtt töltöttünk 2-3 napot, de már ekkor szúrta a szememet a rengeteg változás, ami történt rajta - pedig csak alig egy év telt el... A lány, aki azt mondta, sose fog cigizni, brutális függő lett. Például. Na mindegy, ettől függetlenül jól éreztük magunkat, meg hát ugye mi közöm ahhoz, ha ő dohányzik, tegye, az ő élete. 

Szeptembertől én ráfeküdtem nagyon a tanulásra, és úgy gondolom, nagyon jót tett nekem, hogy ő úgymond eltűnt a mindennapjaimból. Sokkal nyitottabb lettem úgy, hogy ő nem volt többé. Teltek a hetek, hónapok, egyre kevesebbet kerestük egymást, ő dolgozott, én tanultam, meg amúgy sem hiányzott. Néha, ha nagyon untam a fejem, ráírtam, hogy mizu van, a válasz általában egy semmi volt, velem szintén semmi, mennem kell, szia. Szóval csak a sablon. Ő szerintem nem is igazán keresett engem, mindig én voltam a kezdeményező fél. Egy idő után ráuntam, nem kerestem hónapokon át, ő talán egy alkalommal írt, hogy mizu, de az is befulladt a semmi válasz után. A szülinapjáról is teljes mértékben elfeledkeztem, ha nincs a facebook, nem is köszöntöm fel, így azért írtam neki, hogy boldogat. Ő is írt nekem, és akkor így ennyiben kimerült a társalgásunk.

A héten hazajött pár napra, láttam képeket tőle facebookon, de mondom én ugyan rá nem írok, kíváncsi vagyok, keres-e. Tegnap keresett. Épp végeztem a fürdéssel, amikor írt, hogy itthon vagyok-e, mert ő igen, és elmehetnénk sétálni. Az első gondolatom az volt, hogy nem, neked nem vagyok itthon. Aztán belegondoltam, hogy talán nem kéne ilyen antiszociálisnak lennem, legyen, találkozzunk, sétáljunk egyet a faluban.
Kár volt. Rögtön az első öt percben lesokkolt, hogy ő 6 hónapos terhes. Először el sem hittem, bő felső volt rajta, aztán megmutatta a hasát. ohmygod mondom. Még most sem fogtam fel teljesen. Őszintén szólva, van egy olyan megérzésem, hogy az apucival nincsenek együtt, csak egy futó kaland volt, mert annyi mindenről mesélt, biztos mesélt volna arról is, ha van valakije, de ezt a témát nagyon kerülte, én meg így direktbe nem mertem rákérdezni, hogy kitől van. 
Fél óra alatt 3 szál cigit is elszívott, én pedig nem téphettem ki a kezéből, hogy márpedig terhesen nem, vagy legalább nem ennyit kéne. 
Jó, alapjáraton zűrös családja van, minden nővére 17-20 év között már lebabázott, kétszer (aztán 22-3 évesen mégegyszer), szóval ő még későinek számít a maga 21 évével. Zűrös család alatt egyébként azt kell érteni, hogy nagyon sokáig egy fedél alatt laktak (vagy laknak még most is) rengetegen. Anya, 2 nővér, 1 nővér pasija, 1 öccs, 2 nővér 5 gyereke. Amivel persze az égegyadta világon semmi gond nem lenne, de hogy elegendő pénzük sose volt. Potyog ott a gyerek mostmár mindenkiből, csak nem tudom, hova és minek, ha nincs miből eltartani, és mindegyik megjárja legalább egyszer a nevelőintézetet. Erről a témáról ennyit.

Tehát találkoztunk, 1,5 - 2 órát beszélgettünk, azazhogy ő beszélt, én meg hallgattam. Ő tényleg nagyon sok mindenről mesélt, a testvéreiről, a szüleiről, a munkájáról, a városról ahol most élnek, a terveiről, és kérte, hogy meséljek én is. Minden, amit ki tudtam nyögni, annyi volt, hogy velem nincs semmi. Szerettem volna, ha tudok vele úgy beszélni, mint 2 évvel ezelőtt. Mert persze, tudtam volna neki mit mondani, csak nem akartam. Annyira nem beszéltünk az elmúlt 2 évben, nem volt kedvem ahhoz, hogy mindent a legelejéről mondjak neki. Meg igazából én sok dolgot annyira hétköznapinak élek meg - van pár barátnőm, akinek ezeket elmondom, de ő ebből már kiesett. Nem éreztem úgy, hogy bármit is kellene mesélnem magamról úgy, hogy két éve le se szarta a fejemet.
Mesélhettem volna neki az egyetemről, meg arra, hogy miért nem kezdem el, elmondhattam volna, hogy milyen volt az érettségi, meg még pár dolgot, amit még a blogra sem írok le, csak egy személy tud róla. De egyszerűen nem éreztem, hogy tényleg érdekelné, mi van velem. Mert ha érdekelné, keresett volna korábban is. 

Ami azt illeti, nem valószínű, hogy elfogom kezdeni az egyetemet szeptemberben. Vagy inkább mondhatnám úgy is, hogy ezt én már eldöntöttem, megbeszéltem magammal, és tudom, hogy a jó döntést hoztam meg.
Rengeteget gondolkodtam rajta, nagyon sokszor, sok irányból megközelítettem ezt a témát. Úgy érzem, nem állok még készen az egyetemre. Nem is az egyetemre, inkább arra, hogy a programozást ilyen szinten tanuljam. Nem érzem azt a nagy várakozást, türelmetlenséget, vágyat arra, hogy ezt tanuljam, hogy ezzel foglalkozzak. Nem érzek ellenállhatatlan vágyat arra, hogy ebbe az egészbe bele merjek vágni. 
Félek, mert még nincs nyelvvizsgám. Félek, hogy letelik 2 félév, majd úgy döntök, hogy ez nem jön be, akkor már -600.000 Ft. Ha érezném azt, hogy igen, ezt szeretem, ez érdekel, ezt akarom csinálni, ebbe szeretnék időt és energiát fektetni, akkor nem érdekelne ez az egész. De nem vagyok biztos magamban. És úgy gondolom, ha két év múlva úgy döntök, hogy mégis szeretnék egyetemre menni, ugyanígy, a progterv infó irányába, még semmivel sem leszek elkésve.
Egyébként az SZTE-re 337 pont jött össze, kíváncsiságból ránéztem, mennyi lenne ha megjelöltem volna Kaposvárt - 349. Ez igazából sokkal több, mint amire számítottam :"D. 

Erről több tanárommal is beszéltem. Az infó tanárom, aki a programozást is tanította, azt mondta, hogy szerinte hülye vagyok, mert simán megcsinálnám - igen mondom, de nyelvvizsga... egyetem alatt úgyis csak felejtek a németből, ha most nem csinálom meg, akkor sose fogom. Ennek ellenére ő teljes mértékben támogatta azt az ötletem is, hogy itt maradjak szakmán két évet. Az osztályfőnököm eléggé kihozott a sodromból, ő ugyanis erőlködött, hogy csak 1 évet maradjak itt, akkor meglesz a teljes szakmám, amit az érettségivel csak félig kaptam meg. Nem tudom, miért nem tudja felfogni, hogy engem ez a szerelés-hálózatok dolog abszolút nem érdekel, meg hülye is vagyok hozzá. Lsd. infó szóbeli. Mikor egy tonert nem tudtam magamtól berakni a nyomtatóba. Akkor minek kínozzam magam, meg a tanáraimat +1 évig? Hogy jövő májusban féljek, hogy nem lesz meg az 50%-om szakvizsgán, ami elegendő a ketteshez? Köszönöm, mennék a biztosra, elsősorban a saját idegrendszerem miatt. Az áltsulis föci tanárom szerint csak elcseszek 2 évet azzal, hogy itt maradok, mert ha az ő fia bírja az egyetemet, én is bírnám. 
Bosszant, hogy ennyire nem értenek meg: engem ez az egész nem érdekel olyan mélységekig, hogy bele merjek vágni.

Végül megjelöltem a középiskolámban 3 szakmát, csak hogy biztosra menjek, ugyanis ebből kettő nem biztos, hogy indul, létszámhiány miatt. Első lett a gazdasági informatika, második a szoftverfejlesztő, harmadik pedig a titkár. Reménykedek nagyon, hogy indulni fog az első kettőből legalább az egyik - és inkább a gazdasági infó. Félek a titkártól, ugyanis én nem vagyok egy tipikus csajos csaj, műkörömmel, műszempillával, meg öt kiló vakolattal, és nagyon nehezen találom meg a közös hangot lányokkal, épp ezért, mert nagyon sok esetben nincsen közös téma. Mert ami egy "normális" lányt érdekel - smink, manikűr, vásárlás -, az engem teljes mértékben hidegen hagy. Véleményem szerint a ruha címkéjén lehet bármilyen felirat, bármilyen logóval, azt is 6 éves kínai kisgyerekek gyártották. Lentebbre csatolok is majd egy ehhez kapcsolódó fotót, csak most ide nem rondítok be vele :D. 
Szóval ide jártam öt évig, az infó miatt inkább a fiúkkal voltam, mint a lányokkal, és ez jól is volt így, velük volt téma. Öt év alatt azért láttam, hogy milyen lányok járnak titkárra. Egyedüli vigaszom, hogy oda jelentkezett egy osztálytársam is, akiről tudom, hogy ő se egy plázacicc. Na mindegy, reménykedek, mert ezt a gazdasági infót most nagyon érzem és nagyon szeretném, de sajnos nincs rá sok esély, hogy összejön a szükséges létszám.

Nem vagyok egy fesztiválra járkálós típus, minden évben csak egyre megyek, arra is csak azért, mert közel van, és miért ne. Meg mert nem kell milliókért jegyet venni rá. Ez meg tulajdonképpen egy értelmetlen bejegyzés lesz, csak valahol szeretném összeírni a koncerteket, hogy mire szeretnék jobban menni, tekintve, hogy 3 külön színpadon lesznek fellépők... 
Az eddigi években mindig az volt a bajom, hogy túl sok jó zenekart hívtak, és többen is voltak egy időpontban, akiket nagyon szívesen megnéztem volna, az utóbbi 2-3 évben bőségzavarom nincs, ugyanis csak 1-2 jó együttest hívnak... 

Eddig úgy tűnik, lesz kivel lemennem, de még nem élem bele magam :D 

07.13, 18³⁰ - 20⁰⁰ Kávészünet - imádom a megzenésített verseket, és úgy érzem, szükség van rájuk a mai semmitmondó zenét játszó zenekarok között, mert azért csak műveltségi együttesnek minősül (szerintem). 

07.13, 20³⁰ - 22⁰⁰ Superstereo - konkrétan egy számot ismerek tőlük, és ami azt illeti, a YT sem adott ki mást, csak a Bent a nevedet ... :D De valamivel ki kell tölteni azt az üres részt, ami lesz két zenekar között, ami érdekelne, veszíteni valóm meg nincs. 

07.13, 21³⁰ - 23⁰⁰ Beatrice - na, miattuk hagyom ott jóval előbb a Superstereot, mert hát Nagy Feró csak Nagy Feró, és már régi nagy vágyálmom volt, hogy egy Beatricén tombolhassak :D. 

07.14, 17⁰⁰ - 18⁰⁰ Soulwave - jaj, mennyire szeretem őket <3. 

07.14, 22³⁰ - 24⁰⁰ Anna and the Barbies - itt lesz egy nagy szünet Soulwave és Pásztor Annáék között, amit igazából kitölt Rácz Gergő, illetve a Paddy and the Rats. Gergő zenéit nem igazán ismerem, de ahogy elnéztem a YT-t, nem is valami aktív az utóbbi években. A Paddy and the Rats-ről egészen eddig még csak említés szintjén sem hallottam, most viszont rájuk kerestem, és nem mondanám őket rossznak, sőt, egész jó, fülbemászó zenéket játszanak, de csak háttérzenének tudom elképzelni :D Aztán ki tudja, lehet rájuk is lenézek még, egészen megtetszett, a Ghost from the barrow számukat már harmadszor hallgatom, max hangerőn.. :D 

07.15, 20³⁰ - 22⁰⁰ Kowalsky meg a Vega - ehhez pedig nincs különösebb hozzáfűznivalóm, imádom őket :D

Nem igazán szeretek telefonálni, sőt, utálok. Most mégis meg kellett tennem, mert ami kell, az kell. Középiskola 10. évfolyamában színötös voltam németből (oké, egy 4-es témazáróm volt, de 4.9 volt az átlagom). Idén pedig már csak stabil hármas. Nem gondolom, hogy én lettem volna a két év alatt hülyébb, egyszerűen csak másik tanárt kaptam, akivel nem találtam meg a közös hangot. Mármint nagyon nem. Eleinte még nála is 4-es átlag felett mozogtam, 11. év elején például a csoportból messze a legjobb voltam, emellett a leggyorsabb is, ez pedig folyamatosan romlott. Imádtam a németet, de komolyan, a szódolgozatokat konkrétan úgy írtam, hogy rögtön a német megfelelőjét a kért szónak, egy óra alatt simán megjegyeztem 40-50 szót, úgy, hogy azokat a mai napig tudom. Aztán jött egy másik tanár, én meg mélyrepülés.
Utolsó évben egyébként ketten lenyelvvizsgáztak a csoportból, de sokkal többen szerettek, szerettünk volna. Mire eljutottunk a jelentkezési határidőig, teljesen elbizonytalanodtam magamban, neki köszönhetően, ugyanis megvolt az a 2-3 fős banda, akiket mindig istenített, oda- meg vissza volt tőlük, annak ellenére, hogy mocskos pofátlan teremtmények voltak, imádta őket. Én meg speciel hiába adtam bele minden tőlem telhetőt, hiába próbálkoztam, csak azt kaptam, hogy milyen szar volt a feleletem (előfordult, hogy szó szerint ezt mondta!), és inkább hagyjuk ezt az egészet. Hát akkor hagyjuk, megoldom én máshogy a nyelvvizsgát, ebből köszönöm, nem kérek.

Úgyhogy elhatároztam, hogy felkeresem a volt német tanáromat, akit imádtam, és akinél egy négyes híján színötös voltam. Hátha elvállal. Az osztályfőnökömtől meg is kaptam a telefonszámát, fel is hívtam - mondjuk látni kellett volna, mit össze nem szenvedtem, mire rámertem lépni a hívásra :D Tényleg gyűlölök telefonálni. Mindegy is, lényeg a lényeg - elvállal. Azt mondta, amúgy nem szokott vállalni nyelvvizsgára felkészítést, de engem nagyon szívesen elvállal. Egyébként rettegtem a visszautasítástól, és tök pofátlannak éreztem magam, amiért már nyugdíjas, én meg ilyenekkel zaklatom, de hát lett volna lehetősége nemet mondani. Egyébként mikor hívtam, épp sétált haza, nagy volt a hangzavar, azt mondta, majd visszahív. Így is lett.
Semmi lényeges dologról nem beszéltünk, csak arról, hogy az őszi vizsgát szeretném-e, meg nyilvánvalóan megkérdezte, milyen lett az írásbelim. Hát, elájulva nem volt a 75%-omtól, tekintve, hogy nála tényleg sokkal jobban teljesítettem, de ennek ellenére azt mondta, hogy az egy elég szép négyes azért. Megbeszéltük, hogy nem igazán találtam a közös hangot a legutóbbi német tanárommal, és hogy nem tudja, hogy jön össze a nyár, mert nem mindig lesz itthon, sokat fog unokázni Vácon, de ha itthon lesz, nagyon szívesen foglalkozik velem - és hogy szerinte csak útmutatásra van szükségem, mert a tudásom megvan hozzá. És valószínűleg igaza is van.
Jó volt hallani a hangját, mert bár így utolsó évemre rengeteg tanáromat megkedveltem, Vele senki nem veheti fel a versenyt, ugyanis ő az a tanár volt, aki a nulla német tudásommal és teljes fokú német gyűlöletemmel megszerettette- és értette velem a németet. Btw őt is nagyon utáltam, mint középsuli elején a tanáraim többségét, meg úgy az egész iskolát, és ő volt az első tanár, akit megszerettem, és akivel tudtam teljesen őszintén beszélgetni, és mindig feltöltöttek az órái, sőt, vártam a duplanémeteket, szívem szerint egész nap németeztem volna vele :D (bezzeg utolsó 2 évben, egy középkori kínzásnak éltem meg minden egyes németet, a duplákhoz képest meg a középkori kínzást leányálomnak éreztem volna :DD). . 
Mindenesetre annyiban maradtunk, hogy keresni fogjuk egymást, mert nyilván nem így szóbeli kellős közepén szeretnék ezzel foglalkozni, de ha minden igaz, 29-én megbeszéljük a dolgokat személyesen is. Sok sikert kívánt a szóbelikhez, majd elköszöntünk. 
De annyira feltöltött ez a pár perces beszélgetés vele, hogy az valami hihetetlen :D. 

Egyébiránt szétszakad a fejem, pedig elvileg nincs front. Az idő elég nyomasztó, hűvös van, eléggé esőre áll az idő, fúj a szél is. Reggel nyolc óta fekszek az infó tételeim fölött, de csak az elsőig jutottam. Bevágtam a Neumann-elveket, meg a bináris és hexadecimális számrendszert, és mára még kitűztem magam elé a BIOS-t, a számítógép egységeit, a háttértárakat, illetve a nyomtatókat. Ezek közül igazából egyikkel sincs különösebb problémám, mindegyik csak 3-4× átolvasós tétel, annyiból már megjegyezhető, de egyszerűen képtelen vagyok rá. Csak nézem, futom át a sorokat, nem is kalandoznak el a gondolataim, mégsem tudok teljes mértékben a tételekre koncentrálni, mert szét tudna szakadni a fejem, és úgy érzem, ha még valamit megtanulok, konkrétan felrobban. Valahogy így.